„Nem hívom be a gyerekeket a terápiába, mert az túl bonyolult lenne.”

„Párterápiát javaslok inkább, mert nem értek a gyerekekhez.”

„Inkább csak a párral dolgozom, mert azt egyedül is vezethetem és akkor anyagilag jobban járok.”

„Párterápiát tartok a jelentkezőknek, mert a gyerekeket nem tudják rávenni a szülők arra, hogy eljöjjenek.”

„Párterápiára küldte hozzánk a feleség egyéni terapeutája a házaspárt, mert az egyéni folyamatban túl sok szó esett a házasságról.”

„Kicsi a terápiás szoba, ezért inkább csak a felnőttekkel dolgozunk.”

„Családterápiára kezdtek el hozzánk járni, de a harmadik ülés után úgy döntöttünk, hogy párterápiát csinálunk velük.” ….. Ilyen és ehhez hasonló mondatokat gyakran hallunk a kollégáktól, a jelöltektől. A jelenség, amiről szó van: a párterápia térhódítása és ezzel párhuzamosan a családterápia háttérbe kerülése. A fő kérdés: Hová tűnt a családterápia? Mit is értünk pontosan a párterápia alatt? Mi is történik a párterápiákon? Létezik-e egyáltalán olyan párterápia, ami nem Családterápia?

 

A családterápia kialakulása egy izgalmas, összetett, több, különböző területen dolgozó szakember által leírt, egymástól eltérő jelenségek megfigyelésén és tapasztalatán alapuló tudománytörténeti folyamat. A rendszerszemlélet megfogalmazása a kibernetika és a biológia nagyjai által sokat segített a pszichiátriai osztályon dolgozó, medicinális szemléletű szakembereknek abban, hogy az indexpáciens tünetét rendszerproblémaként definiálják és az egész családi rendszer megváltoztatásával kezeljék. Az egyénről áthelyeződött a fókusz a családra. Ennek a tudománytörténeti paradigmaváltásnak a kialakulását alapozta meg a 20.század elején azoknak a szakembereknek - jogászok, papok, nőgyógyászok, orvosok – a tapasztalatai is, akik a munkájuk során, mintegy „műtermékként” találkoztak a házasságokban felmerülő problémákkal. Tapasztalataik szerint a házassági nehézségek megoldása lehetetlen a házasságból született gyermekek, a gyermekek által megszületett szülőszerepek és ezek egymásra hatásának ismerete és kezelése nélkül. A gyermekekkel foglalkozó szakemberek is eljutottak oda, hogy a gyermekek problémái tulajdonképpen az őket körülvevő családi rendszer elakadásának a következményei, ezáltal a gyerek problémák megoldása is családi körben, családterápiával a leghatékonyabb. Összességében tehát, egyetlen alrendszer sem ismerhető meg az alrendszert körülvevő családi rendszer, a többi alrendszer és ezek cirkuláris kapcsolata nélkül.

 

Akkor mégis, hogyan jutottunk oda, hogy ma a legtöbb szakember párterápiát végez, hogy a legismertebb párterápiás módszerek, a családi rendszer egészéből kizárólag a párkapcsolati alrendszerrel találkoznak és foglalkoznak?

 

Mit takar egyáltalán a párterápia kifejezés? Kizárólag a párkapcsolati alrendszer terápiáját, azaz a házasság problémáinak feltérképezését és problémáinak megoldását? Ha így van, akkor nincs szó a szülői alrendszerről vagy az egyéni alrendszer elakadásairól? Ebben az esetben beszélhetünk-e rendszerszemléletről? Ha szó van a többi alrendszer funkcionalitásáról és azok egymásra hatásáról is, akkor párterápia történik? Vagy ez már inkább családterápia, ahol a család felnőtt alrendszerének tagjai vannak jelen? Ilyen és ehhez hasonló kérdések mentén fontosnak tartja az előadó hangsúlyozni azt a múltból eredő gondolatot, hogy : abban az esetben, ha a családban már vannak gyermekek, akkor a családterápia a legadekvátabb kezelési forma még akkor is, ha a szakemberek úgy döntenek, hogy a gyermekek nélkül, csak a felnőtteket hívják be a terápiába. Valódi párterápia kizárólag azoknál a pároknál értelmezhető tehát, akik nem nevelnek gyermeket.

 

Ezen alapgondolat képezi az alapját a plenáris előadásnak, ahol a felnőtt alrendszerrel folytatott rendszerszemléletű munka összetettségéről, integratív jellegéről lesz szó.  

 

dr. Hammer Zsuzsanna Ph.D -  A gyerekek, a családok és a párkapcsolatok pszichológiája már a gimnáziumi éveim alatt is érdekelt. Sokat álltam buszmegállóban és vártam a helyii járatot, miközben a legkedvesebb időtöltésem, az emberek, családok megfigyelése és a róluk való gondolkodás volt. Egyetemi tanulmányaimat az ELTE Pszichológia Karán végeztem.

Az egyetem alatt már elkezdtem a családterápiás alapképzést Dr. Varga Pálnál, Blága Gabriella ösztönzésére. Mindkettőjüknek nagyon hálás vagyok, sok köszönettel tartozom nekik a támogatásukért, mentorálásukért, szeretetükért. Az egyetem befejezése után családterapeuta, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, IM által jegyzett mediátor és kiképző család-pszichoterapeuta címet szereztem és a XII.kerületi Családsegítő- és Családterápiás Központban dolgoztam egy nagyon inspiráló, „hidegkúti” csapatban. Az évek alatt az ELTE Pszichológia Intézetében egyetemi tanársegédként majd adjunktusként oktattam a Pszichológiai Tanácsadás Tanszéken, majd Ph.D fokozatot szereztem.

Jelenleg a KapcsolatCentrum (Családi-, Egyéni és Párterápiás, Tanácsadó, Mediációs és Oktató Központ) egyik alapítójaként és vezetőjeként tevékenykedem, egyéni-, család- és párterápiákat vezetek és az MCSE kiképzőjenként oktatom a tanulni vágyó hallgatókat. Az egyetemi oktatást az ELTE PPK (Tanácsadó szakpszichológus, Addiktológiai Konzultáns, Szexuálpszichológiai szakképzés, Igazságügyi szakképzés) megbízott oktatójaként folytatom. Munkámat és gondolkodásomat alapjaiban határozza meg a rendszerben való gondolkodás és a családoknak való segítés.  

 

További információk a vándorgyűlésről

Várunk szeretettel minden érdeklődőt!